A Hepatitis C vírus (HCV) diagnosztikája és jelentősége

A Hepatitis C vírus (HCV) a non-A, non-B hepatitisek leggyakoribb kórokozójaként 1989-ben került azonosításra, a Flaviviridae család, Hepacivirus nemzetség egyetlen ismert tagjaként. A vírusnak jelenleg legalább hat genotípusa és számos szubgenotípusa ismert, melyek eltérő földrajzi eloszlást, klinikai lefolyást és terápiás választ mutatnak.

A HCV-től eltérően a többi Flaviviridae családba tartozó vírusoknál ismert vektor közvetített terjedés, a HCV esetében azonban az ember egyedüli rezervoár, és vektor által történő átvitel nem ismert.

A vírus főként vérrel terjed, beleértve az intravénás kábítószer-használatot (közös tű), nem megfelelő sterilitású tetoválást, piercinget vagy testékszereket. A véradók kötelező szűrésének bevezetése óta a friss fertőzések száma jelentősen csökkent.

Világszerte több mint 170 millió HCV-fertőzött él, és évente körülbelül 2–3 millió új fertőzést diagnosztizálnak. Az endemikus előfordulás legmagasabb Egyiptomban (kb. 20%), míg a legalacsonyabb a skandináv országokban (1–2%). A legveszélyeztetettebb korosztályok a 25–44 évesek, majd a 15–24 évesek, és a férfiak körében a fertőzés gyakrabban fordul elő.

Az akut HCV-fertőzés gyakran tünetmentes; csupán a fertőzések 10–15%-ában jelentkeznek klinikai tünetek, amelyek gyakran hasonlóak a Hepatitis B fertőzéshez. A jellemző tünetek a következők:

• láz, fáradékonyság, izomfájdalom,
• jobb bordaív alatti fájdalom,
• sárgaság (icterus),
• sötét színű vizelet, világos széklet (differenciáldiagnosztikai jelentőség a Hepatitis A vírus elkülönítésében).

A tünetek fertőzést követően átlagosan a 7. héten jelennek meg (tartomány: 3–12 hét).

A laboratóriumi diagnosztika során az alanin-aminotranszferáz (ALT) emelkedése fontos korai indikátornak számít.

A HCV-fertőzések 70–80%-a válik krónikussá, amit a vérben kimutatható virémia jelez. A krónikus fertőzés kialakulása nem a vírus genotípusától, hanem a gazdaszervezet genetikai háttértől függ. A vírus hordozók 1–2%-a egész életen át tünetmentes maradhat.

A HCV elsődleges célpontja a máj, ahol a krónikus gyulladás, a májsejtek apoptózisa és a regeneráció oxidatív stresszt okoz. Hosszú távon a krónikus HCV fertőzés zsírmájhoz (steatózis), fibrózishoz, cirrózishoz, majd hepatocelluláris karcinómához (HCC) vezethet.

A HCC a világ negyedik leggyakoribb rákos megbetegedése, melynek mortalitása akár 80% is lehet. A háttérben gyakran nem kezelt vagy felismert Hepatitis B és C fertőzés áll. A Hepatitis B vírus a májsejt DNS-ébe integrálódik, így közvetlen karcinogén hatású, míg a HCV csak közvetett módon, a vírusfehérjék által indukált sejtfunkció-zavarok révén idéz elő tumoros elváltozásokat.

A HCV-fertőzés elleni ellenanyagok (anti-HCV) minden immunkompetens egyénben kialakulnak, általában fertőzést követően 7–8 héttel. Ritkán előfordulhat több hónapos késleltetés (5–6 hónap).

A spontán gyógyulás vagy az alacsony ellenanyagszint ellenére az immunológiai memória, főként a T-sejtes válasz, évtizedekig fennmarad. Ez nem akadályozza meg az újrafertőződést, de jelentősen csökkenti a krónikus fertőzés kialakulásának kockázatát.

A laboratóriumi diagnosztika alapja az anti-HCV ellenanyag kimutatása ELISA módszerrel, amely többféle rekombináns HCV-fehérjét tartalmaz, hogy lefedje a különböző genotípusok által indukált ellenanyagválaszt.

A vírális jelenlét korai, akut fázisban történő kimutatására a reverz transzkripción alapuló real-time PCR (HCV-RNS) szolgál a gold standard módszerként.

A hepatitis C PCR teszt elvégzéséhez nincs szükség különleges felkészülésre. Nem igényel éhgyomori mintavételt.

Nem szükséges előtte a böjt vagy gyógyszerelvonás. A vizsgálatot a páciens teljes vénás véréből, végezzük el.

Pozitív eredmény esetében, az eredménnyel keresse fel szakorvosát a pontos diagnózis felállításához és az optimális kezelés meghatározásához. Valamint a területileg illetékes Hepatólógia Centrum felkeresése javasolt a pontos kópiaszám valamit diagnózis felállításához.