Skip to content
Home›Movember – novemberben a férfi egészségért

Movember – novemberben a férfi egészségért

Közzétéve: 2018. 11. 05. Kb. 2 perc olvasási idő
2018 novemberében is elindították a Movember illetve a Mentsmanust kampány. Mit jelent a kampány, mit jelent csatlakozni?

Movember mozgalom A Movember elnevezés egy világszerte megrendezésre kerülő kampányt jelent. Célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét az egészségmegőrzés, valamint a szűrővizsgálatok, kivizsgálások jelentőségére. Az angol  moustache (bajusz) és  November szavak keresztezéséből alakult ki

Átalánosságban elmondható, hogy a férfiak ritkábban járnak orvoshoz és szűrővizsgálatokra, ezért a Movember mozgalom olyan betegségeket igyekszik a figyelem középpontjába állítani, melyek gyakoriak a férfiak körében, azonban a rendszeres szűrővizsgálatokkal még időben felismerhetők és kezelhetők. Ilyen betegség többek között a prosztata rák és a hererák is.

A Movember  mozgalom Ausztráliából indult el 1999-ben, és néhány év alatt világszintű kampánnyá nőtte ki magát. Akik részt vesznek a mozgalomban,  megfogadják, hogy november folyamán nem borotválkoznak és bajuszt növesztenek, amit „kitűzőként” hordva szeretnék felhívni a figyelmet a férfiak egészségére. Magyarországon 9 éve indította útjára az első Movembert a Movember Magyarország Egyesület.

Férfi szűrővizsgálatok Az időben illetve korai stádiumban felismert prosztata daganatok már jó eséllyel gyógyíthatók, egy a legtöbb esetben egy egyszerű vérvétellel is kimutathatók.

Sajnos ez a betegség a második leggyakrabban előforduló daganat a férfiaknál, ráadásul előfordul, hogy nem jelentkeznek egyből a tünetek.  Ezért is kiemelten fontos legalább évente részt venni egy prosztata szűrővizsgálaton, hogy idejében felismerhető és kezelhető legyen a betegség. Ajánlott már 40 éves kor után is, de 50 év felett kifejezetten javasolt a szűrővizsgálat illetve az  urológiai szakrendelés felkeresése, ahol a szakorvos  fizikális vizsgálattal ellenőrzi a prosztatát.

A szűrővizsgálat során érdemes elvégeztetni többek között a PSA laborvizsgálati tesztet, mely kimutathatja a veszélyeztetettséget. A PSA (prosztata specifikus antigén) egy olyan fehérje, melyet csak a  prosztatában találhatunk meg és emelkedett szintje a prosztata megnagyobbodására vagy daganatra is utalhat. Javasolt azonban egy teljes  egészség labor szűrőcsomag elvégzése is, amely természetesen tartalmazza ezt a tesztet is.

Csatlakozzon Ön is a mozgalomhoz, növesszen bajuszt, vegyen részt szűrővizsgálatokon és hívja fel férfi ismerősei figyelmét egészségük fontosságára!

Informational content only The textual content published on this page is for general information purposes only and does not constitute medical advice, a diagnosis, or a treatment recommendation. Proper assessment, examination, and therapeutic decisions always require a personal medical consultation and, where appropriate, further specialist opinion. Medicare Egészségközpont Zrt. makes every reasonable effort to keep the content up to date; however, it accepts no liability for the completeness or accuracy of the information published or for consequences arising from decisions based on it.